Úgy tűnik az ötletből tett lett!
Sikerült összehoznunk az első csoportos mozizást, amelyen egy 18 fős társaság jelent meg. Már az Apolló mozi előtti gyülekezésünk jelezte, hogy nem egy átlagos nap lesz ez a mozi életében, vagyis nem 1-2 fő fog ülni a nézőtéren. (Bízom benne ez sokszor lesz még így). Szépen lassan gyűlt a kis csapat, és persze voltak késők is, de ez már csak így természetes. Miután megvolt mindenki, bementünk a pénztárhoz, és vettem 18 jegyet, amin a pénztáros néni meglepődött, hogy szerdán ilyen sokan jöttek el. Szinte tömegnek számítottunk, hisz elfoglaltuk a pénztár előtti kis teret, sőt a jegyvásárlás közben a srácok felvásárolták a büfé popcorn készletét. Végül befáradtunk a moziterembe, amit többségében a mi kis társaságunk tagjai töltöttek meg. Aztán nem is kellett sokat várni a film kezdésére, hisz itt nincsenek előtte reklámok, szerencsére. Igaz filmelőzeteseket sem vetítenek, ami talán, abból a szempontból lehetne hasznos, hogy felkeltse a látogatók érdeklődését egy újabb film iránt. Tehát, ahogy írtam elkezdődött a film, melyet annyira nem részleteznék, de a társaság vetítés közbeni hangulata azt árulta el, hogy nekik tetszik, és ezt elmondhatom magamról is. Hisz nevetni társaságban a legjobb. A film végén készítettünk egy csoport képet, igaz néhányan kicsit gyorsan távoztak, így a képen szereplők létszáma kisebb, mint amennyi volt a jegyvárásláskor.
Remélem még sok ilyen közös mozizásban lesz részünk.